[ Pobierz całość w formacie PDF ]
A lány kicsit fontolgatta, majd nyugodtan így felelt: - Jó, nekem tetszik. Addig te is elintézheted az ügyeidet. - Hogyne. Mihelyt innen visszamegyek, benyújtom a leszerelési kérelmemet, és Hochbergbe utazom. Amikor visszajöttök Davosból, meglátogatunk benneteket édesanyámmal, hogy megbeszéljük a szükséges részleteket. Kitqzhetjük az esküvQt május tizedikére? Olly bólintott. - Nekem jó, részben Werner miatt is. így az egész nyarat Hochbergben töltheti, és a tiszta tengeri levegQ jót fog tenni neki. Hogy azután mi lesz vele a következQ Qsszel és télen, azt még ki kell várnunk. Sajnos az Q betegsége mellett nem tervezhet az ember hosszú idQre. Ha nem bánod, lemondhatunk a nászútról. Jobb. ha egybekelésünk után rögtön átköltözünk Hochberg - be. A szertartásra természetesen Hüttenfeldében kerül sor. A lakodalomtól sem tekinthetünk el. De még ráérünk mindezt megbeszélni. Gondolom, hamarosan visszatérsz Berlinbe. - Már holnapután, Olly. Nagy nehezen kaptam néhány nap szabadságot. - Rendben. Most pedig a bátyám elé állunk. - Ahogy parancsolod. A lány nevetve rázta a fejét. - Nem., Harald, közöttünk nincs helye parancsolgatásnak. Mindketten felnQtt emberek vagyunk, akiknek nehezére esik az engedelmeskedés. Okosabb tehát, ha nem is próbálunk parancsolgatni egymásnak.. A gróf furcsán nézett rá. - A legkülönösebb nQ vagy, akivel életemben találkoztam. Olly mosolyogva vállat vont. - Nem tudom, ez bók - e, de ha igen, akkor azonnal visszautasítom, mert nem illik a baráti kapcsolathoz. A férfi derqsen hunyorított. Ismét felülkerekedett benne a könnyedség. - Hálás vagyok, amiért nem akarod korlátozni a szabadságomat, és nem tagadhatom meg tQled, hogy egyenlQ jogokat élvezz. Mindig vad, féktelen fickó voltam, s ha idQnként elQtörnének belQlem régi hibáim, feltételezem, hogy nem ítélsz meg túl szigorúan. - Nem ítélkezem feletted sem elnézQen, sem szigorúan. Remélem, jól szót értünk majd, mivel nem követelünk egymástól többet, mint amennyit adni tudunk. Ezzel Olly vidáman kezet nyújtott, majd csengetett a komornájának, hogy keresse meg a fivérét a kertben, és hívja be. Addig is fesztelenül, jó barátok módjára csevegtek arról, miként rendezik bejövendQ életüket. Hamarosan megjelent Werner. Miután Olly a vQlegényeként mutatta be Haraldot a fivérének, a két férfi kezet rázott. - Tiszta szívembQl sok boldogságot kívánok önnek és a húgomnak! Higgye el, értékes ember a menyasszonya, korántsem olyan felszínes, amilyennek mutatja magát. - Hallgass, Werner - intette le Olly - , nehogy hamis fénybe állíts Harald elQtt, aztán utólag csalódnia kelljen! A vQlegénye nyájas, Qszinte tekintettel nézett rá. - Majd magam alkotok véleményt, Olly. Önt pedig, kedves Larsen úr, arra kérem, legyünk barátok! Máris szeretném arra biztatni, hogy a házamat a jövQben tekintse az otthonának. Werner kérdQn pillantott a húgára, majd tétován megszólalt: - Vajon nem Olly vette rá, hogy ezt mondja? - A saját kívánságomat fejeztem ki, és tudom, hogy ebben Olly is egyetért velem. Werner szeme felcsillant. - Akkor hát nagyon köszönöm, és igyekezni fogok, hogy kiérdemeljem a barátságát. Olly sürgetésére az urak is összetegezQdtek. Megbeszéltek néhány fontos dolgot, majd a gróf elbúcsúzott, hogy máris megvigye az örömhírt édesanyjának és a nagybátyjának. A házból kilépve fellélegzett, mintha nehéz munkát hagyott volna maga mögött. Kissé keserqen gondolt arra, hogy mégiscsak valamiféle kötelezettséget vállalt. Lassabban, nehézkesebben lépdelt, mint amikor a Fortuna Villába érkezett. Nem sejtette, hogy az ablakból egy ábrándosan csillogó leányszempár követi, amíg be nem csukódik mögötte a kertkapu. Gilda von Verden az ablaknál várta az idegen megjelenését. Most tenyerébe támasztotta a fejét, és tekintete a messzeségbe révedt. Gondolatai a férfinál jártak, akit még néven nevezni sem tudott. Talán olyan erQsen összpontosított rá, hogy a gróf is megérezte, mert amikor az ivócsarnok közelébe ért, lelki szemei elQtt hirtelen egészen világosan megjelent Gilda von Verden képe, és arra gondolt, milyen kár, hogy ez az édes, elragadó teremtés nem a gazdag örökösnQ, Olly von Larsen, és nem Q a menyasszonya. A tanácsosné állapota nem javult. A kezelQorvos úgy rendelkezett, hogy szakképzett nQvér váltsa fel éjszakánként és napközben is néhány órára Gildát. A lány nem sejtette, hogy Marsalisné és a Larsen testvérek jótékony közbenjárásának köszönheti ezt a kis pihenést. Werner von Larsen felfedezte, mikor szokott kiszabadulni Gilda a szobafogságból, s nap mint nap epekedve várta a pillanatot, amikor sétára indul a panzió kertjében. Ilyenkor mellé szegQdött. A lány nem sejtette, mit jelent a beteg fiatalember számára, és örült, hogy elbeszélgethet egy rokonszenves emberrel. Werner pedig ajándéknak tekintett minden órát, amelyet a közelében tölthetett. Néhány nappal Olly eljegyzése után találkoztak ismét a kertben. Miután kézhez kapta az eljegyzési értesítQt, Gilda a maga és a nevelQanyja nevében virágot küldött a menyasszonynak. Most pedig arra kérte Wernert, adja át szóban is szívélyes üdvözletét. - Személyesen is gratulálnék a kedves húgának, de mostanában sajnos nemigen van alkalmam találkozni vele. Nem sejtette, hogy Olly von Larsen jegyese nem más, mint azt a fiatal tiszt, aki annak idején Berlinben azt kiáltotta neki: Itt repül a boldogság!" Még egyszer sem látta ugyanis a férfit Olly társaságában, és azt sem tudta, kit látogatott meg azon a bizonyos napon a Fortuna [ Pobierz caÅ‚ość w formacie PDF ] |